TEXTUS: „Estefelé lementek tanítványai a tengerhez, hajóra szálltak, hogy átmenjenek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még nem ment oda hozzájuk Jézus; a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt. Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harmincfutamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek, de ő így szólt hozzájuk: Én vagyok, ne féljetek! Fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.” János 6, 16-21
A mai történetünk egy nagyon fontos történet, amely esemény mélyen beleéghetett János emlékezetébe. János számára nem volt ismeretlen a hajózás, a vihar, a viharban érzett félelem és szorongás. János számára örökös élmény és örökös bizodalom maradt ez az esemény, amely egész szolgálatát, életét meghatározta.
Jézus előre küldi a tanítványait az ötezer ember megvendégelését követően és felmegy a hegyre imádkozni. A tanítványok viharba keverednek, küszködnek a hullámokkal és nem tudnak átjutni a túlsó partra. Egyre nagyobbak a habok, egyre hatalmasabbak a hullámok, a tanítványok egyre fáradtabbak ebben a viharban. Ekkor Jézus segítségükre siet, de először a segítségtől is megrémülnek, majd egyszer csak Jézusban, Jézus által partot érnek, félelmük elűzetik a Mester által.
Ez a történet nagyon beszédes, nem csupán egy félelmetes vihart ír le, hanem leírja az ember életét. Leírja a tanítványok életét, leírja mindannyiunk életét.
Az emberi élet elindulás az egyik partról a másik partra. Megszületünk az egyik partra, meghalunk a túlsó partra. Közben pedig ott vannak a vizek, az átkelés a viharok.
Ebben az átkelésben Jézus Krisztus imádkozik értünk, szüntelen közbenjár az Atyánál. Ugyan, sokszor úgy érezzük nehézségeink közepette, hogy megfeledkezett rólunk, de Ő nem téveszti szem elől életünket, figyelemmel kíséri küszködéseinket.
Jézus nem csupán figyel, hanem jön. Az élet viharaiban elindul felénk, hogy segítségünkre legyen. Mi képtelenek vagyunk uralkodni a nagy tengeren, a zúgó habokon, de Ő azokon lépked. Ugyan érkezése sokszor félelemmel tölt el bennünket, de megnyugtató szava szól: Ne féljetek! És egyszer csak azt is látjuk, hogy megérkezünk. Megérkezünk hozzá a túlsó partra, és érkezésünk is általa történhet.
Jézus imádkozik, szemléli az életünket, belép az életünkbe és átsegít a viharokon, átsegít bennünket a mennyei dicsőségbe. Ez a folyamat a 107. zsoltár soraiban is megjelenik: „Vannak, akik hajókon a tengerre szálltak, munkájukat a nagy vizeken végezték. Ezek látták az Úr tetteit, csodáit a mélységes tengeren. Szavára forgószél támadt, fölemelték őket a hullámok. Égig emelkedtek, majd a mélybe zuhantak, kétségbeestek a veszedelemben. Imbolyogtak, tántorogtak, mint a részegek, bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok. Örültek, amikor azok elsimultak, és a kívánt kikötőbe vezette őket.” 23-30. versek
Jézus átvezet életed viharain és a kívánt kikötőbe vezet, végül pedig bevezeti az övéit a mennyei kikötőbe! Higgy benne, higgy neki, nem hagy el a viharban. Ámen.